Pihe Edmond
Pihe Edmond
Vissza a bloghoz
Mit tanít a korlátozott fotózás?

Mit tanít a korlátozott fotózás?

A véges kockaszám nem nosztalgikus büntetés, hanem figyelemgyakorlat. Egy 36 képes film vagy egy instant kazetta lassabb, tudatosabb döntésekre tanít, és más viszonyt alakít ki a hibákkal is.

pihedy profilképe

pihedy

Fotós Kultúra

Nekem a filmes és instant fényképezés időről időre jó ellenpont. Nem azért, mert az analóg eljárás önmagában magasabb rendű lenne. Nem az. Egy rosszul komponált, érdektelen kép filmen is rosszul komponált és érdektelen marad, csak drágább. A véges kockaszám viszont olyan korlátot ad, amely egészen más döntésekre kényszerít. És ezeknek a döntéseknek egy része digitális géppel is hasznos marad.

A digitális fotózás egyik nagy előnye, hogy lehet hibázni. Gyakorolhatunk, kipróbálhatunk több expozíciót, és azonnal láthatjuk, mi történt. Tanuláskor ez kifejezetten hasznos. A gond nem maga a sok elkészíthető kép, hanem az, amikor a mennyiség átveszi a helyét a figyelemnek.

Felülnézeti fotó egy fajellegű asztalról, amin Leica és Fujifilm vázak, objektívek, Polaroid fényképezőgép és Impossible SX-70 instant film látható.

Ismerős helyzet, amikor egy utcai jelenetnél nem várjuk meg, hogy az ember jó helyre lépjen, a háttér rendeződjön, vagy a fény egy pillanatra szépen essen az arcára. Inkább elindítjuk a sorozatfelvételt, majd bízzuk a válogatásra. Néha ez indokolt, például sportnál vagy gyors eseménynél. Sokszor viszont csak elhalasztott döntés. A zár helyett később, a monitor előtt próbáljuk eldönteni, mit is akartunk lefényképezni.

Egy 36 kockás tekercsnél más a helyzet. Egy 8 vagy 10 lapos instant kazettánál pedig még gyorsabban megtanulja az ember a matematikát. Ha elhasználok három képet egy olyan jelenetre, amely valójában nem érdekel eléggé, annak később hiánya lesz. Nem tragédia, csak érezhető következmény. Ez a kis tét meglepően jól rendbe teszi a figyelmet.

A korlátozott fotózás első tanulsága a lassulás. Nem feltétlenül fizikailag lesz lassú a folyamat, bár filmen a fókuszálás, a fénymérés és a filmtovábbítás gyakran tényleg több idő. Inkább a nézés kap több teret. Mielőtt a gép a szememhez kerül, megpróbálom megérteni, mi történik előttem.

Mi a kép valódi témája? Mit tesz hozzá a háttér, és mit vesz el belőle? Van-e olyan mozdulat, tekintet vagy fényfolt, amely miatt ez a pillanat többet mond, mint az előző öt? Ezek egyszerű kérdések, mégis könnyű kihagyni őket, ha a következő exponálás semmibe sem kerül.

Tapétázott szobafal vintage képekkel, Instax fotókkal és kis rajzokkal díszítve, amire meleg napfény vetül.

Utcán vagy családi eseményen ez különösen érezhető. Ha nem a keresőn át próbálom folyamatosan birtokba venni a helyzetet, hanem előbb csak jelen vagyok, gyakrabban veszem észre az apró kapcsolódásokat. Egy kézmozdulatot, egy félrenézést, egy beszélgetés utáni csendet. A kamera ilyenkor nem akadály, hanem eszköz lesz arra, hogy a már felismert pillanatnak formát adjak.

Véges kockaszámnál a képkivágásnak nagyobb súlya van. Digitálisan is lehet vágni, korrigálni a horizontot, világosítani az árnyékokat, vagy eltüntetni valamit a képszélről. Ezek hasznos eszközök, de nem helyettesítik azt, hogy exponálás előtt végignézzük a képet.

Filmmel gyakrabban ellenőrzöm, nem nő-e ki valami zavaró tárgy valakinek a fejéből, nem túl világos-e a háttér, és valóban ott van-e a fő téma, ahol lennie kell. A fényt is tudatosabban mérem fel. Nem csak azt nézem, elég világos lesz-e a kép, hanem azt is, milyen irányból érkezik a fény, mennyire kemény, és mi történik az árnyékokban.

Ez nem jelenti azt, hogy minden fotónak sterilnek és hibátlannak kell lennie. Sőt, a túlzott kontroll könnyen kiölheti belőle az életet. Inkább arról szól, hogy a véletlen ne helyettem dolgozzon. Ha valami esetleges marad a képen, legyen azért, mert hagytam neki helyet, ne azért, mert észre sem vettem.

Csíkos pólós, szőke kisfiú egy retro analóg fényképezőgépet tart a szeme elé egy tóparti, hegyvidéki tájban.

Az analóg fotózásban nincs valódi visszavonás. A beexponált kocka megmarad, és csak előhívás után derül ki, mi lett belőle. Az instant képnél ugyan azonnal látjuk az eredményt, de a papír már megtette a maga útját. Ez eleinte bosszantó tud lenni, főleg amikor egy fontos pillanat bemozdul, alulexponált lesz, vagy a fókusz épp néhány centivel arrébb talál célba.

Idővel viszont árnyaltabbá válik a viszony a hibákhoz. Egy enyhe életlenség érzékeltethet mozgást. Egy túl erős vaku furcsa, mégis őszinte hangulatot adhat egy szobának. Fénybeszűrődés, szemcsézettség vagy egy tökéletlen szín sem feltétlenül technikai kudarc. Attól függ, mit tesz hozzá a kép történetéhez.

Fontos különbség, hogy ez nem a hanyagság felmentése. A rossz expozíció nem válik automatikusan művészivé attól, hogy filmen készült. Az analóg hibáknak is van egy romantikusnak hitt, de gyakran egyszerűen csak zavaró változata. A tanulság inkább az, hogy a technikai eltérés és a képi érték nem mindig ugyanaz. Néha egy szabálytalan kép tovább marad velünk, mint egy makulátlan, de üres felvétel.

Közelkép egy fekete analóg fényképezőgép nyitott hátoldaláról, amibe egy sárga Kodak Color 200-as 35 mm-es film van befűzve.

A kivárás és a nemet mondás gyakorlata

A véges kockaszám önfegyelemre tanít. Nem kell minden érdekesnek tűnő dologra exponálni. Egy jó textúrájú fal, egy látványos árnyék vagy egy furcsa kirakat önmagában még nem biztos, hogy kép. Lehet belőle az, csak érdemes egy pillanatra megkérdezni, van-e benne több a puszta látványnál.

Saját tapasztalatom szerint a kevés kockával való fotózás során többet várok. Visszasétálok egy helyre, figyelem, ki halad át előtte, vagy elfogadom, hogy aznap nem áll össze a jelenet. Ez utóbbi meglepően felszabadító. Nem kötelező minden sétáról jó képpel hazamenni. A fotózás nem teljesítménylista, még ha néha a merevlemez tartalma úgy is viselkedik, mintha az lenne.

A kivárás digitálisan is gyakorolható. Ki lehet jelölni magunknak egy rövid sétára 12 vagy 24 képes keretet, kikapcsolhatjuk a sorozatfelvételt, és csak akkor nézhetjük vissza a képeket, amikor végeztünk. Nem kell ehhez filmet venni vagy lejárt instant kazettákkal harcolni. A módszer lényege nem a technológia, hanem az, hogy az exponálás előtt hozzunk döntést.

Megvilágított LED átvilágító lapon elrendezett 35 mm-es keretezett diafilmek, mellette sárga Kodak diatároló dobozokkal.

Egy utazásról vagy eseményről hazatérve a több ezer digitális fotó válogatása gyakran önálló projekt. A sok hasonló változat között könnyű elveszíteni azt, amiért eredetileg megálltunk. Tíz gondosan elkészített kép nem szükségszerűen jobb ezer képnél, de könnyebben visszaidézhető. Minden kockához kapcsolódik a várakozás, a döntés és gyakran az is, amit a fényképezés előtt láttunk.

A korlátozott fotózás számomra nem a digitális világ elutasítása, hanem hasznos ellensúly. A telefon továbbra is remek jegyzetfüzet, a digitális gép pedig gyors és rugalmas eszköz. De néha jó, ha a kamera visszakérdez, biztosan ezt akarod? Ez a kis késleltetés nem akadályozza a fényképezést. Inkább arra emlékeztet, hogy a kép már jóval az exponálógomb megnyomása előtt elkezdődik.

Szeretnél értesülni az új cikkekről és galériákról? Iratkozz fel a hírlevelemre.

Kapcsolódó bejegyzések