Az Instax Mini után előbb-utóbb szinte törvényszerűen felmerül a kérdés, hogy van-e ebből nagyobb. Van! Az Instax Wide. Nem óriásformátum a szó klasszikus, fotótörténeti értelmében, de az instant világban már érezhetően több helyet ad a képnek. Egy táj, egy több emberből álló társaság vagy csak egy kevésbé szűkre vágott pillanat hirtelen nem érzi úgy magát, mintha egy névjegykártyán próbálna levegőt venni.
Nálam a Wide felé vezető út nem egy tudatos gyűjtői tervvel indult, hanem egyszerű számolással. Aztán lett belőle hét-nyolc hónap hirdetésnézegetés, egy elemek által megmart teleptartó, egy drótkefe, két régi fényképezőgép és egy egészen abszurd, 1000 forintos zsibvásári találat.
A nagyobb kép nem feltétlenül drágább kép
Az Instax Wide kártya külső mérete 108 x 86 milliméter, ebből a tényleges képterület 99 x 62 milliméter. Az Instax Mini képterülete 62 x 46 milliméter. A Wide tehát nem pontosan kétszer akkora felületű, ahogy ezt gyakran leegyszerűsítve mondják, hanem nagyjából 2,15-ször nagyobb. Ez a gyakorlatban sokkal fontosabb különbség, mint amilyennek elsőre hangzik.
A Wide kép aránya nagyjából 1,6:1, vagyis fekvő irányban tágasabb, mint a Mini közel álló formátuma. Nem 16:9, bár ránézésre annak hangulatát idézheti. Tájképnél, utcai jelenetnél és csoportképnél nekem természetesebb keretet ad. A Mini is szerethető, csak sokkal inkább arra ösztönöz, hogy közel menjünk valamihez vagy valakihez.
A döntést főleg a film ára tette könnyebbé. Amikor néztem a hazai árakat, egy tízképes Wide kazetta körülbelül 4600 forint volt, a két tízképes csomag pedig nagyjából 8300 forint. Ez nem olcsó fotózás, hiszen minden exponálásnak van súlya, de a Minihez képest nem jelentett arányosan nagyobb kiadást. A Polaroid 600 nyolcképes filmje akkor körülbelül 8000 forintba került, így a Wide kifejezetten jó kompromisszumnak látszott, ha nagyobb instant képet szeretnék, de nem szeretnék minden gombnyomás előtt kisebb pénzügyi bizottságot összehívni.
A gépvásárlás már kevésbé volt barátságos
A film mellett azonban ott volt maga a fényképezőgép. Az új Wide modellek ára akkor 60 ezer forint környékéről indult, és a különleges kiadások, vintage külsejű modellek vagy a komolyabb, cserélhető filmes hátlapok ennél jóval feljebb mentek. A LomoGraflok például érdekes eszköz, de teljesen más ligában játszik. Nem egy egyszerű, mindent egyben megoldó instant gép, hanem egy nagyformátumú kamerákhoz készült hátlap.
Kezdő hobbifotósként nem akartam ennyit költeni egy olyan rendszerre, amelyről még nem tudtam biztosan, mennyit fogom használni. Így elkezdtem a régebbi Instax Wide modelleket keresni. Leggyakrabban a Wide 100 és a Wide 200 került szembe. Ezek nem szépségversenyre készültek, inkább a kilencvenes évek műanyag használati tárgyainak kissé darabos, de őszinte világából jöttek.
Hét-nyolc hónapon át figyeltem a hirdetéseket. Láttam például 37 ezer forintért viharvert, nem tesztelt gépet is. Lehetett volna hibátlan, de lehetett volna belőle drága dísztárgy is, ezért nem ugrottam rá. Karácsony felé már majdnem elengedtem az egészet, és kezdtem beletörődni, hogy végül boltban veszek egy új Wide gépet. Ez nem tragédia, csak kevésbé izgalmas történet.
Egy hibás Wide 100 Kecskeméten
Egy késő esti böngészés során aztán felbukkant egy hibásként hirdetett Instax Wide 100. Az ára 8000 forint volt, és a leírásból kiderült, hogy az eladó szintén kecskeméti. Ez sokat számított, mert személyesen meg lehetett nézni a gépet, és nem kellett postán át kockáztatni egy bizonytalan állapotú, régi elektronikát.
Másnap találkoztunk. Az eladó korrektül elmondta, hogy a gép nem kapcsol be, valószínűleg azért, mert korábban kifolyt elemek maradtak benne. Ez egyáltalán nem ritka hiba a régi, AA elemes gépeknél. A Wide 100 négy darab AA elemmel működik, ezért a teleptartó és az érintkezők állapota nem apró részlet, hanem szó szerint az egész rendszer belépési pontja.
Otthon először megnéztem, mennyire súlyos a korrózió. A látható oxidréteget óvatosan drótkefével letisztítottam az érintkezőkről, majd új elemeket raktam a gépbe. Az Instax Wide 100 azonnal életre kelt. Ez az a fajta javítás, amelynél az ember egy pillanatra úgy érzi, többet ért a fényképezőgépekhez, mint valójában. Aztán szerencsére nem kell rögtön szétszedni semmit.
Kazetta nélkül is kipróbáltam az alapműködést, a bekapcsolást, a vaku reakcióját és az exponálás mechanikáját. Az ajtónyitással kapcsolatos ellenőrzés is segített megfigyelni, hogy a gép érzékeli-e a hátlap állapotát. Ezek hasznos első tesztek, de nem helyettesítik a valódi filmes próbát. Instant gépnél a film adagolása és az elkészült kép minősége csak kazettával derül ki.
Az 1000 forintos második példány
Ugyanazon a hétvégén kimentem a zsibvásárba, ahol egy poros, de külsőre ép Instax Wide 100-as feküdt egy földre kiterített pokrócon. Az ára 1000 forint volt. Ilyenkor két lehetőség van. Vagy valami rejtett hibás lomot vesz az ember, vagy épp ritka szerencséje van. Ennyi pénzért inkább az utóbbi esélyét választottam.
A gép bekapcsolt, és a meglepetés itt nem ért véget. Volt benne egy tesztkazetta is. Ezzel mindkét Wide 100-ast ki tudtam próbálni valódi körülmények között. Mindkettő működött. Az első gép 8000 forintért, némi tisztítással lett használható, a második pedig 1000 forintért, gyakorlatilag azonnal. Valószínűleg ezzel egy időre eljátszottam a lottóötösre fenntartott szerencsét, de korrekt csere volt.
Mit tud a Wide 100, és mire kell figyelni?
A Fujifilm Instax Wide 100 1999-ben jelent meg, az első Wide formátumú Instax gépként. A specifikációi ma már egyszerűnek tűnnek, de a feladatához elegendők. A 95 milliméteres, f/14-es objektívhez kétzónás motoros fókusz tartozik. Normál módban 0,9 és 3 méter között dolgozik, táj módban pedig 3 métertől végtelenig.
Az automata zár 1/64 és 1/200 másodperc közötti értékeket használ. A vaku a rendszer fontos része, nem opcionális dísz, ezért beltérben különösen érdemes számolni vele. A Wide 100 nem ad kézi expozíciós szabadságot, nem finomkodik, és nem is kér elnézést a méretéért. Beállítod a megfelelő fókusztartományt, figyelsz a távolságra, komponálsz, majd elfogadod, hogy az instant fotóban mindig marad egy kevés kontrollálatlan rész.
Ez a kiszámíthatatlanság nem minden helyzetben előny. Ha hibátlan, ismételhető eredmény kell, egy digitális gép vagy akár egy telefon jóval praktikusabb. Ha viszont egy találkozásnak, utazásnak vagy utcai jelenetnek szeretnénk fizikai emléket adni, a Wide mérete tényleg hozzátesz valamit. Van helye a háttérnek, a környezetnek és annak is, hogy a kép ne csak egy arc legyen.
A két kecskeméti Wide 100 végül arra emlékeztetett, hogy régi technikát venni nem pusztán árkérdés. Kell hozzá türelem, némi óvatosság és a hibák elfogadása. Egy kifolyt elem miatti kontakt hiba még javítható. Egy repedt filmajtó, hibás vaku vagy rossz adagolómechanika már könnyen több bosszúságot hozhat, mint amennyit a kedvező vétel megspórolt. De amikor egy ezerforintos, poros gép bekapcsol, és tényleg kidobja az első Wide képet, nehéz nem örülni neki egy kicsit túlzottan is.
