Noémivel még általános iskolából ismerjük egymást, ezért különösen érdekes volt évekkel később egy teljesen más helyzetben találkozni. Az Instagramon régóta figyeltem a saját készítésű ruháit. Nem csak az tetszett bennük, hogy egyediek, hanem az is, hogy láthatóan hozzá tartoznak. Nem jelmeznek hatnak, hanem Noémi karakterének természetes folytatásai. Innen jött az ötlet egy közös TFP fotózáshoz.
Előbb beszélgettünk, aztán lett belőle erdő
A fotózás előtt személyesen is leültünk átbeszélni az ötleteket. Elég gyorsan kiderült, hogy nem egyetlen alkalomra való anyagunk lenne. Külön hangulatokra, helyszínekre és ruhákra bontva több sorozat is kijönne belőle. Elsőre mégis egy visszafogott, erdei portrésorozat mellett döntöttünk. Ennek egyszerű oka volt. Előbb szerettük volna megszokni a közös ritmust, mint rögtön három koncepciót és fél kellékraktárat vinni magunkkal.
Noémi ekkor fotózott először modellként, de ebből a gyakorlatban meglepően kevés látszott. A régi ismeretség sokat segített, mert nem kellett hosszasan felépíteni azt a bizalmat, amely egy portrénál elég hamar láthatóvá válik. A legjobban működő képek egy része nem a gondosan kitalált pózokból jött, hanem beszélgetés, nevetés és kisebb bohóckodás közben.
Az erdő szép, de nem mindig együttműködő
Az erdő portréhoz hálás helyszín, mert van mélysége, textúrája és természetes hangulata. Ugyanakkor a fák között átszűrődő fény könnyen kellemetlen meglepetést okoz. Egy világos folt az arcon, egy sötét szemüreg vagy egy kiégett váll elég ahhoz, hogy egy egyébként jó pillanat technikailag ne legyen használható.
Ezen a fotózáson saját bőrömön tanultam meg, mennyire hiányozhat egy derítőlap vagy egy vaku. A derítőlap egyszerűen visszaveri a fényt az árnyékosabb arcoldalra, a vaku pedig kontrollált fényt adhat akkor is, amikor a természet éppen összevissza sakkozik a lombbal. Nem arról van szó, hogy vaku nélkül ne lehetne erdőben portrézni. Inkább arról, hogy a foltos fényben sokkal kevesebb a mozgástér, és több képet kell elengedni.
Miért maradt a 35 mm?
A Nikon D7200 vázon a Nikkor AF-S 35 mm f/1.8G objektívet használtam. Az APS-C szenzor 1,5-szeres képkivágása miatt ez nagyjából 50 mm-es látószöget ad teljes képkockára számolva. Számomra ez portréhoz nagyon kényelmes tartomány. Nincs szükség kiabálós távolságra, mégis elég szűk a kép ahhoz, hogy a figyelem a modellen maradjon.
Pár lépéssel lehet váltani félalakos portré, egész alakos kép és környezetet is mutató beállítás között. A 35 mm ráadásul nem tolja annyira háttérbe a helyszínt, ami ennél a sorozatnál fontos volt. Az erdő nem díszletként került a képre, hanem a hangulat részeként.
Két óra kevésnek bizonyult
A tervezett két óra nagyon gyorsan eltelt. Ha nem fogy el a fény a naplementével, valószínűleg még jó ideig maradunk. A végeredménnyel mindketten elégedettek voltunk, de számomra legalább ennyire fontos, hogy a közös munka is könnyen ment.
Eredetileg még két fotózást terveztünk az évre. Azóta annyi új ötlet gyűlt össze, hogy abból inkább öt különálló sorozat is kijönne. Ez persze még nem kész terv, csak egy ígéretesen növekvő jegyzetlista. De az első alkalom után már látszott, hogy van mit továbbépíteni.
