A karácsonyi fotózásban van valami makacsul ismerős. Generációtól és fényképezőgéptől függetlenül ugyanazokat a dolgokat próbáljuk megőrizni. A feldíszített fát, ajándékbontás káoszát, a ritkán egy helyen lévő családot, vagy legalább azt a néhány percet, amikor mindenki hajlandó egy irányba nézni. A képek stílusa sokat változott, de az igény kevésbé. Szeretnénk bizonyítékot arra, hogy együtt voltunk, és talán arra is, hogy jól néztünk ki közben.
A 19. század végén a fénykép készítése még nem volt hétköznapi dolog. Egy műtermi portré időt, pénzt és némi fegyelmet igényelt, ezért a képnek önmagában is értéke volt. A családi fényképet távoli rokonoknak lehetett elküldeni, bekerülhetett egy albumban, vagy ott állhatott bekeretezve a lakásban. Az ünnepi üdvözlőlapok elterjedése ehhez természetes formát adott.
A Kodak Brownie 1900-as megjelenése fontos lépés volt az amatőr fényképezés történetében. Nem egyik napról a másikra került minden család kezébe fényképezőgép, de a készülék és az egyszerűbb használat abba az irányba vitte a fotózást, hogy ne csak műtermi alkalom legyen. A karácsonyfa, a gyerekek első ajándékbontása és a vendégségben készült csoportkép fokozatosan a családi vizuális emlékezet megszokott része lett.
Ezek a régi fotók ma már többet mutatnak az arcoknál. Látszik rajtuk a lakás mérete és berendezése, az ünnepi ruha, a játékok, sokszor még az is, hogy mennyi hely jutott egy fának a szobában. Egy kissé életlen, rosszul exponált kép is érdekes lehet, ha húsz vagy ötven év távlatából nézzük. A technikai hibák idővel gyakran elvesztik jelentőségüket, a részletek viszont felértékelődnek.
A 20. században, különösen az Egyesült Államokban, az ünnepi műtermi portré és a fényképes karácsonyi üdvözlet sajátos családi rituálévá vált. A képek gyakran gondosan kiválasztott ruhákban, műhavas háttér előtt vagy kandalló mellett készültek. Nem feltétlenül a hétköznapi valóságot mutatták, inkább azt a változatát, amelyet a család szívesen küldött volna körbe a rokonságnak.
Az 1970-es, 1980-as és 1990-es évek portréin különösen látványosak az összeillő öltözékek, a vastag kötött pulóverek (amelyek rendszerint szúrósnak tűntek), a nagy frizurák és a merev pózok. Ezeken ma könnyű nevetni, de a korabeli szándék általában teljesen komoly volt. A családi fénykép az összetartozást, a rendezettséget és az ünnepi harmóniát jelezte. Nem kis feladat ezt három gyerekkel, egy kutyával és egy vakus fényképezőgéppel hitelesen előadni.
Fontos, hogy a merevség nem csak ízlés kérdése volt. A filmes fényképezésnél kevesebb próbálkozás fért bele, a műtermi munka pedig eleve kötöttebb helyzetet teremtett. A fotós beállított, exponált, majd remélte, hogy senki sem pislogott. Ma egy telefon száz képet is készít ugyanarról a jelenetről, de ettől még nem biztos, hogy könnyebb kiválasztani azt az egyet, amelyiken mindenki embernek látszik.
Na de itt jön egy csavar a történelemben. Az angol nyelvű interneten az Awkward Family Photos kifejezés azokra a családi képekre ragadt, amelyek utólag esetlennek, furcsának vagy kifejezetten komikusnak hatnak. Sok esetben nem a szereplőkön nevetünk, hanem azon, mennyire felismerhető a helyzet. Túl sok azonos minta, túl kevés személyes tér, egy erőltetett mosoly, vagy egy olyan póz, amelynek az ötletgazdája valószínűleg mára maga is megbánta a döntést.
Mike Bender és Doug Chernack 2009-ben indították el az Awkward Family Photos nevű weboldalt, amely ilyen képek gyűjtésével vált ismertté. A sikerében nagy szerepe volt annak, hogy a régi családi albumok addig többnyire zárt világa hirtelen megoszthatóvá vált. A képek új közönséget kaptak, és a magánemlékből internetes humor lett.
A jelenség idővel megfordult. Ma párok, baráti társaságok és családok kifejezetten azért készítenek karácsonyi sorozatot, hogy az szándékosan legyen túlzó. Ilyenkor előkerülnek az egyforma ünnepi pulóverek, a túl közeli beállítások, a furcsán komoly arcok és a régi áruházi portréstúdiókat idéző hátterek. A cél nem az, hogy a kép elegáns legyen, hanem hogy vállalhatóan vállalhatatlan legyen.
A közösségi platformok ezt a formát jól jutalmazzák, mert egyetlen képből is gyorsan érthető a poén. A TikTokon terjedő JCPenney Portrait Challenge például régi amerikai áruházi portrék hangulatát utánozza. A résztvevők olyan képeket készítenek, mintha egy régi katalógus elveszett karácsonyi oldaláról estek volna ki. A sablon ismerős, ezért már a tudatos eltúlzás is működik.
Fotós szemmel ezek a sorozatok akkor érdekesek, ha a szereplők valóban együtt játszanak a helyzettel. Nem kell hozzá drága díszlet vagy különleges felszerelés. Egy vaku, néhány giccses kellék és következetesen rossz ízlés már meglepően sokat tud.
A digitális fényképezés nemcsak a képek számát növelte meg, hanem a közönségüket is átalakította. A régi karácsonyi fotó elsősorban a családnak, esetleg a postán elküldött üdvözlet címzettjének szólt. A mai ünnepi sorozat gyakran már készítés közben arra is gondol, hogyan mutat majd egy közösségi oldalon. Ez befolyásolja a ruhát, a díszletet, a képarányt és azt is, mennyire lehet spontán egy jelenet.
